A 2010. november 23-i és 24-i Nyelv és kultúra, kulturális nyelvészet konferenciáról írták a hallgatók:

Lapinskas Ilona

November 23-án reggel kezdődött a Nyelv és kultúra, kulturális nyelvészet című konferencia az ELTE BTK D épületében. A 23-án reggel tartott előadások moderátora Balázs Géza volt, aki improvizációs tehetségét már a konferencia kezdetén bemutatta, hiszen a mikrofon működési rendellenességeit egyből a technika és nyelvészet viszonyára vezette vissza, mondván, hogy a technika ily módon is beleszól a nyelvhasználatba.

A konferenciát Kiss Jenő nyitotta meg, aki a kultúra, társadalom, civilizáció és nyelv kapcsolatára helyezte rövid előadásában a hangsúlyt. Heidegger idézetére hivatkozva bemutatta, hogy az ember nyelvbe foglalt létező, a biológiai „programozás” szerves része a nyelv, mellyel nemcsak a nyelvészek, de például a pszichológusok is foglalkoznak. Bár a nyelvi kompetencia (a szerkeszteni tudás) biológiailag kódolt, a közléstudás (célravezető nyelvi megnyilatkozások alkotása) kulturális tényezőktől is függ, emellett a kultúrában kiemelt szerepe van a nyelvnek, hiszen nyelvi tudás nélkül nincs kultúra. A kulturális változások nyelvi változásokat idéznek elő, hiszen hatással van az emberek tudására ls nyelvhasználatára is.

E felvezető után Kiss Jenő felvázolta a konferencia jelentőségét, megemlítette, hogy 9 plenáris, 10 posztelőadás és 63 „rendes” előadás fogja az idei konferencia vázát képezni, mely előadások tartalmát az érdeklődők nyomtatott formában is elolvashatják majd.

Kiss Jenő professzor úr bevezetője után következtek a „rendes” előadások, mint például Kövecses Zoltán Mi a kulturális nyelvészet? Egy kognitív nyelvészeti megközelítés című és Balázs Géza Struktúra és kultúra. Bevezetés a kulturális nyelvészetbe című előadása.

Egyszerre lehet a konferencia hibájának és előnyének is tekinteni, hogy az előadások mindössze 15 percesek. Hátránya, hogy lehetetlenné teszik egy témában való elmélyülést, hiszen az előadó előtt két út áll: vagy rövidre szabja mondandóját (ekkor csak kevés ismeretátadásra van lehetőség), vagy a beszédtempót növeli, ami a befogadást és megértést nehezítheti. Előnye viszont, hogy így a résztvevők a nyelvészet számos kutatási területébe kaphatnak betekintést, illetve az előadókat arra ösztönzi, hogy egy kutatási terület legfontosabb elemeit emeljék ki, elkerülve ezzel a túlbonyolítást. És ez érződött is az előadásokon: nagyon informatív, pergő, a figyelmet folyamatosan fenntartó előadásokat hallhattunk (kivétel erősíti a szabályt).

Vass Alexandra

Az első előadás, amin részt vettem, Keszler Borbála előadása volt. Címe: A meggyőzés eszközei a régi magyar receptekben. Az előadó arról beszélt, hogy ezek a régi receptek hármas felosztásban a betegségről, annak gyógymódjáról és végül egyfajta reklámról szóltak. Úgy gondolták a receptek készítői, hogy ezek az értékelések kiegészítik a gyógyszer fizikális hatását. Hozzátették azt is, hogy isteni segítség is szükséges a gyógyuláshoz. Már tudták, hogy fontos a gyógyuláshoz a beteg és orvos közti közvetlen kapcsolat. Túlzásokat is találunk ezeken a recepteken, miszerint soha többé nem lesz beteg, aki használja az adott gyógyszert. Egyszerű és világos fogalmazású receptekről van szó, amelyekben gyakran egy érvet találunk: meg lehet gyógyulni tőle. A többi viszont nem érv, hanem pszichológiai hatás.

A második előadás Haader Lea A (szocio)kulturális háttér szerepe az ómagyar scriptorok megakadásjelenségeiben című volt. A kódexek másolása közben keletkezett hibákról beszélt, és azt is kikötötte, hogy olyan másolókat vizsgált, akik alkalmi másolók voltak. A Thewrewk-kódex, a Gömöry-kódex és a Pozsonyi-kódex egy-egy másolóját hozta példának. Bemutatta nekünk azoknak a bizonyos részeknek a tagolatlanságát, az elválasztás hiányát és sok egyéb hibát (betűbetoldás, betűjavítás, morfoszintaktikai jellegű javítás, anticipáció, perszeveráció, illetve a javítatlanság).

A harmadik előadás, amelyen részt vettem, Barra Mária Írásjelből beszédjel – az írásjel megjelenése a felolvasott és az élő beszédben címet viselte. Az előadó beszélt a beszédben használt szünetek és a dallam fontosságáról, és arról, hogy a felolvasás, illetve az élő beszéd során mennyire máshova helyeződik a hangsúly, illetve a szünet. Előadásával ezt jól érzékeltette, valóban könnyebb volt odafigyelni, mint hogyha felolvasta volna mondanivalóját.

Meghallgattam még Terbe Erika Szólások, helyzetmondatok a 16. századi misszilisekben című előadását. Beszélt az előadó ezeknek a leveleknek a kötelező formuláiról, arról, hogy a legtöbb bevezető szöveget latinul írták, az elköszönés pedig többnyire magyar volt.

Rác Anna Zsuzsanna

A szerdai nap első előadója Adamikné Jászó Anna volt, aki az érvelés és a stílus kapcsolatáról beszélt. Már az előadás elején felhívta a figyelmet arra, hogy a formális logika képviselői nem veszik figyelembe a retorikai érvelést, hanem formálisan érvelnek. A modern retorikában az érvek értékük szerint hierarchikus rendszerbe sorolhatóak. Az előadó szót ejtett a retorika alaptéziseiről, majd előadását egy Babits-idézettel zárta.

A második előadó, Szili Katalin a grammatikai különbségek kulturális tartalmáról beszélt. Látványos PowerPoint bemutatóval szemléltette előadásának fő mondanivalóját: „Ahány nyelv, annyi világfelfogás”. A felszólító módok formai rendszerének meghatározásáról is beszélt, s a jelentésbeli különbségeket táblázatban foglalta össze. Többször is felhívta a közönség figyelmét a magyar nyelv változatosságára és határtalan kifejezésmódjaira, mindezt egyéb nyelvek összehasonlításával tette. Szó esett a média fogyasztói társadalmunkra gyakorolt hatásáról, a mindenhol előforduló, vásárlásra ösztönző szövegekről, melyek gyakran tartalmaznak helyesírási hibákat is.

A harmadik plenáris előadást Bartha Csillától és Hámori Ágnestől hallhattuk, akik a stílus- és diskurzuskutatással foglalkoztak. Kifejtették, hogy mára a stílus társas szerepe háttérbe szorult. Egy stílusvizsgálat alkalmával különböző emberek stílusát elemezték, és nem meglepő, hogy ezek a fonetikailag, grammatikailag és a diskurzus mennyiségében is különböztek. A szakmák közötti különbségre is felfigyeltek, például egy egyetemi tanárnak és egy szakmunkásnak jelentősen eltérő stílusuk volt.

Szabó Adrienn

[...] A szekcióból az utolsó előadót emelem ki, Fábián Krisztinát, aki az első volt azok közül, akik fejből, érzéssel magyaráztak és adták át azt, amiről beszélnek. Komoly témával járult hozzá a konferenciához: „A lelkiismeret fogalmának kultúraspecifikus vonásai a magyar és az orosz nyelvben”.

Megtudhattuk, hogy milyen jelentéssel bír a magyar és az orosz nyelvben a lelkiismeret kifejezés, s megismerhettük annak definícióját is, melyet igen nehezen fogalmazhatunk meg. Rávilágított az előadó arra, mennyi hasonlóság van a két nép tudatában rögzült kép között, azonban eltérések is vannak bőven, a különböző kultúra miatt. Míg a magyarban a lelkiismeret többféle is lehet, addig az oroszoknál csakis egyféle létezik. Számukra a lelkiismeret egyfajta erő, mely ösztönöz a jóra, s visszafog, jó irányba terel, összeköthető az etikával, míg a magyarok számára csak hozzávetőlegesen jelenti ugyanezt.

Azt hiszem Fábián Krisztina volt az első, aki igazán előadott. Mondandóját jól átgondolva, összegyűjtött gondolataiból táplálkozva adta át, végig magára vonva a hallgató figyelmét; valamint talán az első, aki a kivetített anyagot felhasználta előadása közben.

Később visszatértem a konferenciára, hogy meghallgassak még két előadást: Koutny Ilona: Színes világ: a kék, sárga és fekete a magyar nyelvi világképben és Dziewonska-Kiss Dorota: Az élet fogalmának nyelvi képe a magyar és lengyel nyelvben.

Mindkét előadás bizonyította számomra, hogy a konferencia előrehaladtával egyre érdekesebbé válnak az előadások. Ugyan Koutny Ilona nagyon elcsúszott mondandójával, és nem is volt ideje befejezni, sok részt át is ugrott, mégis sikerült egy kerek egésszé kihoznia előadását.

Dziewonska-Kiss Dorota előadása is igazán érdekes volt, főleg úgy, hogy a kérdőívet, mely alapján felkészült a konferenciára, én magam is kitöltöttem. Az élet fogalmát hasonlította össze; mit jelent nekünk, magyaroknak, és mit lengyel barátainknak. Megtudhattuk a kitöltött kérdőívek alapján, hogy mi, magyarok a sztereotípiának megfelelően borúsan, negatívan fogjuk fel az életet, míg a lengyelek pozitívabban állnak hozzá. Nekünk sokkal több szólásunk van, melyben megemlítjük az életet, leggyakrabban nem túl pozitív kontextusban, s a jelzők is, amelyeket használunk az élet szó jellemzésére, nagyobb részben negatívak, mint a lengyeleknél.

Ami nagy nevetést váltott ki a hallgatók körében, hogy míg a lengyeleknek az élet fogalmával szorosan összefügg a munka fogalma is, addig a magyarok válaszaiban ez nem volt megtalálható.

Összességében véve egy igen érdekes és értékes konferencián vehettem részt, melyre szívesen szántam az időmet, hisz nem csak a magyar, de idegen kultúrák, látásmódok is bemutatásra kerültek.

Szász Virág

Az egyik előadás Dziewonska-Kiss Dorota előadása volt Az élet fogalmának nyelvi képe a magyar és a lengyel nyelvben címmel. Mint a cím is jól mutatja, az előadás témája az élet szó és az ahhoz kapcsolódó fogalmi körök elemzése volt, mégpedig a lengyel és a magyar nyelvekben végzett kutatások alapján. Az előadó összehasonlította, milyen fogalmak és képzetek társulnak az élet szóhoz az említett nemzeteknél. A kutatásban 129 magyar és 132 lengyel adatközlő vett részt. A kérdések jellege egészen szubjektív volt, mégis le lehetett vonni bizonyos következtetéseket az élethez kapcsolódó asszociációk gyakoriságára és jellegére nézve. Így például a „Mi az élet?” kérdés esetében megállapította a kutató, hogy a magyar ember számára az élet a lét fogalmával azonosítható, emellett a munka, alkotás fogalmak kapcsolódtak hozzá, míg a lengyelek esetében az élet inkább az emberi cselekvés, célok elérésének és tapasztalatok szerzésének a terepe, melynek lényeges eleme az öröm és a szépség. A „milyen lehet az élet?” kérdésre adott válasz a lengyeleknél hozott markánsabb eredményt, az ő képzetük, mindennapi felfogásuk szerint (a kutatás alapján) az ember saját maga determinátora, tehát az élete milyenségét ő maga határozza meg. A „Mi lehet az élet célja?” kérdésnél szembetűnő különbség mutatkozott a két nemzet válaszai között: a magyar fél számára a munka nem fontos célja az életnek, míg a lengyel vélemények alapján a jó munka a megfelelő élet célja. Az élet értékességének megítélése hasonló, értékes, mert csak egy van belőle. Az ideális életről alkotott vélemény tekintetében a magyarok bizakodók a lengyelekhez képest, véleményük szerint aktív és kiegyensúlyozott. A lengyelek közül sokan gondolják, hogy az ideális élet nem létezik. A magyarok a legfőbb értéknek az életben az emberi kapcsolatokat vélik, a lengyelek számára viszont, párhuzamosan a már korábban írott válaszokkal, a munka és a tisztelet a legfőbb érték. Érdekes volt számomra az élet szóhoz kapcsolódó leggyakoribb jelzőkre vonatkozó eredmény, amely a bemutatott kutatás szerint kissé lehangoló. A lengyelek esetében 14% volt az élettel kapcsolatos negatív konnotációk mennyisége, míg a magyarok esetében ez a szám 37%. Nem kívánom a kutatás összes kérdését és a válaszokat felsorolni, csak a számomra legérdekesebbeket emeltem ki. Az előadó zárásként megállapította, hogy az életről mint olyanról alkotott nézeteket, véleményeket, elképzeléseket a saját tapasztalatok, a világnézeti hovatartozás (főleg vallási), a társadalmi hovatartozás és a szocializáció határozzák meg leginkább.

A második meghallgatott előadást Kovács Tímea, a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója tartotta Optimalitás a kódváltásban. A kódváltás szociopragmatikai törvényszerûségei az Optimalitás elméleti keretében címmel. A téma tehát a kódváltás volt, a kutatás helyszíne Amerika, közelebbről az észak-karolinai magyar-amerikai emigrációs közösség.  Ebben a közösségben 940 ember beszél magyarul, saját közösségi házat tartanak fenn, ahol a magyar nyelvet és kultúrát ápolják. A kutató több hónapot töltött el közöttük és igen szubjektív helyzetekben kutatta nyelvhasználatuk változásait. A közösség a maga módján ápolja a magyar néphagyományokat, néha már keverve azt a modern öltözetekkel, ételekkel. Nyelvi szempontból lényeges jelenség az optimalitás, amely szerint beszéd közben úgy váltogatja a használt nyelvet az illető válaszadó, ahogy az számára a legkényelmesebb és a legmegfelelőbb önkifejezést segíti. Így vannak helyzetek, amikor angol szóval fejez ki egy-egy jelenséget, annak ellenére, hogy ismeri a magyar megfelelőt, de az nem fejezné ki annyira árnyaltan az érzéseit, mondanivalóját. Egy egyszerűbb példa volt erre a have fun/szórakozni igék esete, amikor a have fun jobban kifejezte a beszélő által érzékeltetni kívánt jelentésárnyalatot. A kutató megállapította tehát, hogy nyelvhasználatban a hitelesség és a perspektíva előnyben részesül a nyelvi szolidaritáshoz képest. A kutatásban első generációs kitelepedők vettek részt, az ő nyelvhasználatukkal lehetett érdemben vizsgálni a nyelvi és etnikai identitás kérdéseit, illetve változásait. A kutató szerint a második generációsok esetében sajnos nem egyértelmű a nyelv és kultúra ismerete, és nem lehet pontosan meghatározni, hogy bizonyos kifejezések esetén (amikor az illető nyelvet vált, mert a másik nyelv megfelelő szavával tudja hitelesebben kifejezni érzéseit) kódváltás valósul-e meg vagy egyszerűen a csökkent nyelvi kompetencia miatt nem tudja magyarul kifejezni magát a válaszadó.

Mindkét előadást érdekesnek és tartalmasnak találtam. Az első előadás főleg a szláv népek iránti érdeklődésem miatt volt érdekfeszítő, a második előadásból pedig sok újat tanultam nyelvhasználat és identitás kérdéséről és annak változásairól.

Horváth Rita

A Nyelv és kultúra, kulturális nyelvészet című konferenciát november végén rendezte a Mai Magyar Nyelvi Tanszék. A programban rengeteg előadó vett részt, igen nehéz volt a választás az érdekes előadások között. Hosszas töprengés után a szerdán 11 órakor kezdődő szekció-előadásokat választottam, melyet Kugler Nóra tanárnő nyitott meg érdekes, habár számomra kicsit nehezen érthető előadásával, mely Az evidencialitás jelölésének sajátosságai a magyarban címet viselte.

Kugler tanárnő előadását követte Brdar-Szabó Rita, a Germanisztikai Intézet oktatója.  Előadásának címe a Kognitív és kulturális motiváció a lexikális tipológiában a fafajtákkal kapcsolatos poliszémia vizsgálatában. Különböző nyelvek fa jelentésű szavait vetette össze, s azt vizsgálta meg, vajon melyik jelentésük létezhetett előbb (a növény vagy az anyag). A nyelveket ilyen szempontból ún. Marsch-skálán lehet osztályozni, ezt is bemutatta a hallgatóságnak.

Ezután Kardosné Balogh Judit tanárnő következett. Bevezetőjében elmondta, miért is fontos, hogy a hallgatók megismerkedjenek a klasszikus grammatikával. Fontos az, hogy implicit tudásunk explicitté váljon, a logikus gondolkodáshoz is fontos megszereznünk ezt a tudást, a helyesíráshoz pedig elengedhetetlen. Nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a középiskolákban gyakorlatilag nincs vagy alig van nyelvtanoktatás. Felsorolt néhányat a hallgatók tipikus hibái közül, például azt gondoljuk sokan, hogy a jelentés egyenlő a fogalmi jelentéssel, s így például a morféma jelentését nehezen fogjuk fel.

Az utolsó előadás, amelyet meghallgattam, Koutny Ilona Színes világ: a kék, sárga és fekete a magyar nyelvi világképben című előadása volt. Az előadó a poznani Adam Mickiewicz Egyetem magyar szakján tanít, s évek óta Lengyelországban él. Ennek megfelelően sok lengyel példával gazdagította előadását. Többek között beszélt a színek hierarchiájáról és a Sapir−Whorf-hipotézisről is.

Németh Luca

2010. november 24-én három szekció-előadáson vettem részt a Nyelv és kultúra, kulturális nyelvészet konferencia keretein belül. A szekció elnöke Antalné Szabó Ágnes volt. Az alábbiakban azon előadások rövid összefoglalója következik, amelyeken részt vettem.

Szabó Tamás Péter: Metanyelvi folklór magyar iskolákban

Szabó Tamás Péter előadásának témája a nyelvi szabálytanulás és szabálykövetés, illetve szabályközvetítés volt, az előadó ezt vizsgálta iskolások és tanáraik metanyelvében. Kutatásának ismertetése előtt tisztázta, mit ért metanyelven: különböző szöveghagyományokból és kommunikációs tapasztalatok narrációjából létrejövő, a nyelvről, illetve a nyelvhasználatról szóló beszédet. Vizsgálata alapvetően a folk linguistics szemléletére épült.

A kutatás kérdőívvel, illetve interjúkészítéssel történt, a kérdőívet 11 budapesti, 19 vidéki és 4 határon túli iskolában töltötték ki, az interjúk során pedig az előadó összesen 133 7.-es és 11.-es diákot és tanáraikat kérdezte meg.

Szabó Tamás Péter előadásában a kutatás egy meghatározó pontját emelte ki: a mondatkezdő hát mint folklórelem szerepét.  Az interjúk fontos része a nyelvhelyességi instrukciók kérdése, ezekről érdeklődött az interjúkészítő, amikor arra volt kíváncsi, mi a probléma azokkal a szavakkal és kifejezésekkel, amelyeket kijavítanak. A mondatkezdő hát kapcsán is erről beszélgettek, a legérdekesebb megjegyzés a következő volt: az egyik adatközlő szerint nem kezdünk háttal mondatot, „mert illetlenség meg nincs is, nem is magyaros”. Ezzel a véleménnyel kapcsolatban az előadó kiemelte a szerkezet tagadásának jelenségét, amely a tanároknál is gyakori nyelvhelyességi instrukciók adásakor.

Az előadás „poénnal” zárult, mivel az előadó a wordle.com alkalmazás segítségével kiemelte az interjúk során elhangzott leggyakoribb szavakat. Így derült ki, hogy az egyik leggyakrabban alkalmazott szó a hát volt.

Tóthfalussy Zsófia: Középiskolás szemmel a magyar nyelvről

Tóthfalussy Zsófia előadásának alapötletét az az elterjedt nézet adta, amely szerint a magyar nyelv a középiskolások körében népszerűtlen tantárgynak számít. Az előadó arra volt kíváncsi, mi lehet ennek az oka, mi lehet a motiválatlanság hátterében? Kutatásának elsődleges célja a jelenlegi helyzet felmérése, a motiválatlanság okainak felderítése, valamint nem utolsósorban az attitűdváltás előmozdítása volt.

A vizsgálat alapja egy 77 kérdéses kérdőív volt, amelyet egy iskola 174 10. és 12.-es diákjával töltetett ki az előadó. Az adatközlők 55%-a fiú, 45%-a lány volt. A kérdőívben szerepelt a tanulóknak a magyar nyelvhez mint tantárgyhoz való viszonyára vonatkozó, a nyelvhasználat tudatosságát vizsgáló, illetve a helyesírás fontosságára rákérdező kérdés. A kutatás egyik legmegdöbbentőbb adata szerint a 174 tanulóból a magyar nyelvet senki sem választotta kedvenc tantárgyának.

A kérdőívben szerepeltek olyan kérdések is, amelyek e jelenség hátterét kívánták megadni. Ezekből kiderült, hogy a tanárok nem beszélnek a magyar nyelv tanulásának fontosságáról, az adatközlők 83%-a pedig kiemelte, hogy hiányzik valami a nyelvtan
órákból – ebből az előadó arra következtetett, hogy a tanulók talán érdektelenek.

A megkérdezetteknek sorrendbe kellett állítaniuk a magyar nyelv kapcsán őket leginkább érdeklő témaköröket. Az eredmények azt mutatják, hogy a tanulók számára az írás-és szóbeli kommunikáció rendkívül fontos, hiszen első helyre legtöbben a kommunikációt, másodikra a helyesírást (!), harmadikra pedig a nyelvművelés/nyelvhelyesség témáját helyezték. Az előadó kiemelte, hogy a tanulók a nyelvtörténetet egyáltalán nem szeretik.

A kérdőív adataiból kiderült, hogy a tanulók 68%-ának befolyásolja a másikról kialakult képét az, ahogyan az illető beszél.

Érdekes és kiemelendő az a vizsgálati pont, amelyben az előadó arra volt kíváncsi, hogy a megkérdezetteket mennyire zavarják bizonyos jelenségek, így pl. az „édi nyelv” (l. köszcsi, puszcsi, aji stb.), a rövidítések, valamint a nyelvjárási szavak. Az adatközlőknek pontozniuk kellett 1-től 5-ig: 1 ’egyáltalán nem zavar’, 5 ’nagyon zavar’. Az eredmények közül a számomra legérdekesebbet emelem ki: a 10.-es adatközlőktől az „édi nyelv” átlagban 3,5, a 12.-esektől 3,9 pontot kapott.

Tóthfalussy Zsófia előadása végén egy szintén figyelemre méltó adatot emelt ki, amely szerint a 10.-esek jobban tartanak az érettségitől (a magyar nyelv érettségitől is), mint a 12.-esek, mivel az ő hozzáállásukat „a hülye is megírja” gondolat határozza meg.

Az előadást követő vitában rendkívül érdekes kérdések merültek fel, ezek közül egyet emelnék ki: felmerült, hogy maguk a tanárok sem szeretik a magyar nyelvet oktatni, mivel sok esetben az ő tudásuk sem biztos. Ennek a jelenségnek vizsgálata szintén érdekes lenne, Tóthfalussy Zsófia azonban kiemelte, hogy ezt a véleményt valószínűleg nem vállalnák a magyartanárok. Érdemes még kitérni arra a megállapításra, amely szerint a tantárgyról való beszéd során nem nyelvtant, hanem magyar nyelvet kellene mondani, mivel ez fejezi ki leginkább e témakör komplexitását.

Gonda Zsuzsa: A szövegértési kompetenciát fejlesztő példaszövegek szociolingvisztikai vizsgálata

Gonda Zsuzsa vizsgálatának alapvető célja az volt, hogy számba vegye a szövegértési kompetenciát fejlesztő példaszövegek kiválasztásának legfontosabb szempontjait, valamint megvizsgálja az eddigi példaszövegekben szereplő alakokat. Az előadó szerint a szövegértési teljesítményt befolyásolják a mérésben található példaszövegek, ezért tartotta fontosnak az ezekben szereplő alakok társadalmi szerepeinek feltérképezését. Kutatásának anyagát a 2003 és 2009 közötti, a 10. évfolyam számára készült szövegértési vizsgálatok adták. A reprezentatív minta 49 szöveget, valamint 176 alakot/szereplőt tartalmaz. Gonda Zsuzsa a szövegeket a tartalomelemzés módszerével vizsgálta.

A társadalmi szerepek vizsgálatakor az előadó a következő szempontokat vette figyelembe: nem, kor (fiatal – 25 év alatti, felnőtt – 25 év feletti), szerep, lakóhely (nagyváros, falu) foglalkozás (manuális, nem manuális), illetve nemzetiség. A kutatás előtt az alábbi hipotéziseket állapította meg:

1. a példaszövegekben a társadalmi szerepek aránytalanul oszlanak meg

2. a férfi alakok vannak többségben

3. sok a fiatal

Ez utóbbi előfeltevés megdőlt, mivel a vizsgált alakok közül csupán 28 volt fiatal. Érdemes kiemelni, hogy a 146 felnőtt alak 79%-a nem magyar nemzetiségű volt. Az első két hipotézis a vizsgálat eredményei alapján igazoltnak tekinthető: a társadalmi szerepek megoszlását aránytalanság jellemzi (pl. többségben vannak az értelmiségi foglalkozást űzők), a vizsgált alakok között pedig mindössze 30 volt nő.

Gonda Zsuzsa kiemelte, hogy az aránytalan megoszlás bizonyos részpopulációnak kedvez (l. idegen szavak, angol nevek szerepeltetése), illetve összegzésként megállapította, hogy a példaszövegek (témájukat tekintve) leginkább a nagyvárosi diákoknak kedveznek.

Az előadó beszámolt arról is, hogy saját maga is tervezi egy szövegértési teszt összeállítását, ebben pedig segítségére lesz az a szempontrendszer, amelyet a példaszövegekkel kapcsolatban állított fel:

- életkori sajátosságok

- terjedelem (!)

- formai sokszínűség

- háttértudás figyelembevétele

- tankönyvi szövegek nehézségéhez való illeszkedés

- szövegtípusok arányos eloszlása

- tematikai sokszínűség

- társadalmi szerepek arányos megoszlása

Ezen szempontok közül soknak megfelelnek a vizsgált szövegek, Gonda Zsuzsa azonban hangsúlyozta a szempontrendszer utolsó elemének fontosságát is.

Czakó Nóra

Az első általam meglátogatott előadást Farkas Tamás tartotta, mely Az ipszilonos nevekről – egy helyesírási jelenség a nyelvi-kulturális térben címet viselte. Az előadás elején híres magyar költők, írók és történelmi személyek neveiről beszélt az előadó, hogy például Kazinczy ritkán írta i-vel a nevét, és hogy Zrínyi és Rákóczi utólag módosította a nevét. A névváltoztatás okai között szerepelt, hogy az i végződés karakterisztikus, míg az y végződés nemesi családokra jellemző. Az előadás második felében arról beszélt Farkas Tamás, hogy a különböző korszakokban (például: 1848/49, 1945 után) mennyire volt jellemző a névváltoztatás, és hogy milyen feltételekhez kötötték a névváltoztatás engedélyezését (például az iskolai végzettséghez és a közszolgálathoz).

A második előadás Szabó Tamás Péter előadása volt, mely a Metanyelvi folklór magyar iskolákban címet viselte. Az előadás főként a diákokkal és tanárokkal készített interjú elemzésével foglalkozott, mely a mondatkezdő hát-tal volt kapcsolatos. Az interjúból kiderült, hogy a diákok szerint, aki hát-tal kezdi a mondatot, az nem tud „rendesen beszélni”. Ennek ellenére az interjú során a diákok gyakran hát-tal kezdték a mondatot. Az is kiderült, hogy a tanárok mindig kijavítják a diákokat, de nem mondják meg, hogy miért.

A harmadik előadás Tóthfalussy Zsófia előadása volt, mely a Középiskolás szemmel a magyar nyelvről címet kapta. Arról szólt az előadás, hogy a diákok mennyire szeretik a magyar tantárgyat, és hogy mi róla a véleményük. Kiderült, hogy a vizsgált diákok közül senki nem választotta kedvenc tantárgyának, ennek ellenére 83% mondta, hogy semmi nem hiányzik az órákról. Érdekes volt, hogy a megkérdezetteket legjobban az „édi nyelv” zavarja, és csak ezután következnek például a hiányos mondatok, a magyar és idegen nyelv keveredése és a központozás hiánya. Az is kiderült, hogy a tizedikesek jobban szeretik a magyart, mint a tizenkettedikesek. Azonban az volt a legérdekesebb, hogy a tizedikesek nagyobb százaléka mondta, hogy befolyásolja a továbbtanulást.

Az utolsó előadás, amit megnéztem Gonda Zsuzsa előadása volt A szövegértési kompetenciát fejlesztő példaszövegek szociolingvisztikai vizsgálata címmel. Az előadásból kiderült, hogy a kompetenciatesztekben szereplő 176 alakból csak 30 nő, és 60% nem magyar. Ezen kívül 66% felnőtt és a nagyváros jellemző a kompetenciatesztek nagy részére. Az is érdekes, hogy a férfiak többségének nem manuális a foglalkozása, valamint hogy sok az angol név ezekben a tesztekben. Összefoglalva az derült ki az előadásból, hogy a kompetenciatesztekben szereplő alakokat aránytalanság jellemzi, valamint a férfi alakok és a felnőttek vannak többségben.

Érdekesek voltak az általam meglátogatott előadások, mert olyan dolgokat tudtam meg például a kompetenciatesztekről, amit nem is gondoltam volna. Szabó Tamás Péter előadásában pedig viccesek voltak az interjúk, mert annak ellenére, hogy a diákok a mondatkezdő hát helytelenségéről beszéltek, mégis úgy kezdték a mondatokat.

Kormos Lili

A november 23−24. között megrendezett Nyelv és kultúra konferencia előadásai közül a Tudomány-, művészet- és kultúrtörténeti kitekintés a 20. század első fele kisprózájának névanyaga alapján címűt választottam. A Vácziné Takács Edittől hallottak már csak azért is érdekesnek bizonyultak számomra, mert korábban nem is gondoltam volna, hogy a szépirodalmi művekben szereplő karakterek nevét ennyi aspektusból lehet vizsgálni. Nekem ugyanis korábban az volt az elképzelésem, hogy fiktív történet esetén a szerző egész egyszerűen választ egy nevet, és ezzel a dolog be van fejezve. Őszintén szólva még az sem jutott eszembe, hogy ez a téma vizsgálódás tárgyát képezheti.

Az előadásból azonban világosan kiderült, mekkorát tévedtem. Az irodalmi művekben szereplő nevek ugyanis egyrészt csoportosíthatók (említőnév, parafrázisnevek, szimbólumnevek stb.), és íróink is kategorizálhatók aszerint, hogy melyik névcsoport milyen gyakorisággal kerül elő a műveikben. Az egyes névtípusokat külön témákkal illusztrálta az előadó így pl. a parafrázisneveknél megemlítette Kosztolányit, akinek Homérosz című művében a főhős valóban az ókori történetmondó nevét viseli, és további vonatkozásokban is felfedezhetők kapcsolatok kettejük között, a két személy tudvalevően mégsem ugyanaz.

Az előadás végén szó volt azokról a legfontosabb szempontokról, amelyeket figyelembe kell venni egy ilyen vizsgálat esetén, illetve azoknak az eseteknek a jelentőségéről, mikor egy szerző névvel ellátott szereplője megjelenik egy másik író művében, utalva itt például a bibliai nevekre.

Összességében érdekesnek találtam az előadást ráadásul, ha lett volna időnk, és lehetőségünk a téma tudományosabb vizsgálatára, akkor akár a szappanoperákkal foglalkozó tankönyvünkhöz is hasznos adalék lett volna mindaz, amit hallottam.

Mijucin Marija

A Mai Magyar Nyelvi Tanszék által szervezett Nyelv és kultúra, kulturális nyelvészet konferencia két számomra nagyon érdekes előadásán vettem részt. Dziewonska-Kiss Dorota előadása Az élet fogalmának nyelvi képe a magyar és lengyel nyelvben címet viselte. Ahogy a cím is magában foglalja, magyar és lengyel emberek megkérdezésével végeztek egy felmérést, az élettel kapcsolatos témákban. A kutatásban 129 magyar és 132 lengyel fő vett részt. Különböző kérdésekre kellett válaszolniuk, ilyen volt például: Mi az élet? Milyen lehet? Célja? Érték-e? Milyen az ideális élet? Természetesen különböző válaszok születtek. Amíg a magyaroknak élet szóról a munka, alkotás jut az eszükbe, addig a lengyelek az örömöt és szépséget látják benne. A magyarok szerint az élet boldog, szép, monoton, a lengyeleknél pedig az ember saját maga dominálja. Véleményem szerint egy ilyen felmérés alapján nem lehet végeredményként megállapítani, hogy egyik nemzet rosszabbul látja az életet, illetve depressziós nemzet lenne, hisz a válaszok mindegyike más-más eredményt hozott. Felmérések szerint a magyar nemzet depresszióban szenved, de saját élmény alapján a lengyelországi emberek sokkal depressziósabbak, mint az itthoniak.

A második előadást Kovács Tímea tartotta az Optimális kódváltásról. A kódváltást mint nyelvi eszközt vizsgálta. Kutatásában olyan magyarokat kérdezett meg, akik kivándoroltak az Egyesült Államokba, vagy már ott születtek. Megtudhattuk, hogy pontosan Észak-Karolinában kutatott, egy magyar-amerikai emigráns közösségben, ahol 940-en beszélnek magyarul. Ez a közösség különböző programokat szervez, ahol természetesen magyarul beszélnek, magyar hagyományokat gyakorolnak. Kutatásának fő célja az volt, hogy a magyar nyelv használatát vizsgálja ezeknél az embereknél. Voltak olyanok – leginkább második generációs magyarok, akik már az Államokban születtek –, akik már nem beszélik tökéletesen a magyar nyelvet és a mondat közepén angolra váltanak, mert azon a nyelven jobban ki tudják magukat fejezni. Számomra ez nagyon érdekes volt, hiszen én is két anyanyelvű vagyok, nem abban az országban nevelkedtem, élek, ahol születtem. Gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy valójában melyik ország a hazám, illetve hogy hova is tartozok. A nyelvhasználatomban is észrevehető, hiszen könnyebben fejezem ki magam magyarul, és nálam is elő szokott fordulni, hogy magyar szavakkal helyettesítek szerb mondatokban. Nagyon érdekes volt mind a két előadás. Főleg a kódváltásról tanulhattam új dolgokat.

Molnár Bianka

Kovács Tímea emigráns identitás témájú előadásáról:

Az előadás során képet kaphatott a hallgató arról, hogy az USA-ba emigrált és ott élő magyar közösség milyen nyelvi és kulturális identitással rendelkezik, generációkra lebontva.

Az előadó a témamegjelölést követően az etnikai identitás fogalmáról általánosságban beszélt. A definíció szerint az etnikai identitás kulturális és nyelvi jegyek összességéből tevődik ki, nagyon képlékeny egység, a mindennapi életben nem is figyelhető meg, csupán akkor válhat valóban észlelhetővé, vizsgálhatóvá, ha kimozdul a normális közegből. Ekkor újraértelmeződik, az új környezetből nem mindennel, de valamennyire elkezd azonosulni. Szóba kerültek még olyan fogalmak, mint poliidentitás, narratív elemzés, kódváltás.

A következőkben a vizsgált közösségről tudtunk meg néhány fontos információt: az Észak-Karolina államban található Raleigh-Durham-Cary lakosainak magyar származású tagjaival készítette az előadó a későbbiekben prezentált felmérést. Megtudtuk, hogy létezik ott egy 150 fős Magyar Klub. Állításuk szerint 940-en beszélnek magyarul a városban, de a 2. generáció már kevésbé, sejthetően a 3. generáció egyáltalán nem is fog ezen a nyelven majd megszólalni már. A klub feladata a kultúra és nyelv ápolása a közösségben.

Ezek után magáról a kutatási anyagról, annak módszertanáról számolt be az előadó. 39 beszélő által közölt, 54 órás anyaghalmazt dolgozott föl. A kérdés, melyet feltett a beszélgetőknek: „Milyen érzés magyar-amerikaiként ott élni?”. A beszélőpartnerek felsorolták a magyar és az amerikai értékeket, akár egy pro-kontra listát. Elbeszélésükben felfedezhető volt némi kettősség: magyar léte ellenére amerikainak mondja magát; a sehova sem tartozás érzése; kívülállás – akcentus, nyelvi fordulatok meg nem értése.

Beszélt az előadó a kódváltás szociopragmatikai mechanizmusáról is, megemlítette Prince és Smolensky optimalitás-elméletét, illetve Bhatt és Bolonyai Kétnyelvű nyelvhasználatban című könyvét. Táblázatok segítségével szemléltette az adatokat, melyek felépítésük szerint szűrőkből álltak, melyek különböző kulturális funkciók alapján lettek meghatározva, úgy mint: perspektíva, szolidaritás, nyelvi hitelesség.

Greiner Balázs

[...] Barra Mária Írásjelből beszédjel – az írásjel megjelenése a felolvasott és az élő beszédben című előadás következett, amelyet már eleve úgy vezettek be, hogy ez egy kicsit gyakorlati jellegű lesz. Előadása arról szólt, hogyan „hangosítjuk” az egyes írásjeleket helyesen, és hogyan tanítják nekünk az általános iskolában helytelenül. A téma, talán éppen gyakorlati jellege miatt engem magával ragadott, de a prezentáció is elég informatív volt, ami miatt pedig igazán tetszett az előadás, az az előadó szép beszéde volt. Kellemes volt hallani a mondatait, legalábbis nekem... [...]