New York, Boston, New Haven (2017. április)

Ez az igazi "latergram" (vagy "latergraph"?): öt hónappal későbbi beszámoló az áprilisi amerikai konferenciaútról

 

Amerika, Amerikaaa visszavár...

 

− dúdoltam magamban másfél hónapig az utazás előtt. Hiszen jártam már Amerikában, igaz, Kaliforniában, sok-sok évvel ezelőtt egy kedves barátomnál. De ezúttal Amerika nem vagy "nem úgy" integetett vissza. Pedig tényleg akartam, hogy tessen!

A Boston University álhírekről szóló konferenciájára hívtak meg nagy örömömre előadóként, lelkesen készültem az álhírekről tartott előadásomra.

A konferencia előtt két nappal New Yorkba repültünk, egy éjszakát ott töltöttünk, egy, a JFK reptér közelében található motelben (a csodálatos képekkel rendelkező booking-oldalon foglalt, a Magyarországon négycsillagos hotelnek megfelelő árú szoba nem is volt [annyira] szörnyűséges, csak akkor fagytam le, amikor reggel a gengszterfilmeket idéző módon összefirkált lifttel az alagsorban található reggelizőhelyiségbe lementünk, ahol a képek által ígért, szinte kontinentális kínálatú reggeli helyett mindössze édes gofri, cukros cornflakes, szirupszerű narancslé, édes pirítós, "salted sweet butter" és még több kristálycukor volt, nem túl bizalomgerjesztő tálalásban, és csöves kinézetű, csupán egy inget, még zoknit vagy cipőt sem viselő reggelizőtársunk az ujjamon található aranygyűrűről kezdett érdeklődni... [tételezzük fel, hogy csak barátságos akart lenni, bár én egy vadidegent biztos nem az ékszerei valódiságáról kérdezek elsőként]). A számomra egyébként nem kruciális fontosságú étkezési kultúra eltérései még többször sokkot okoztak a kint töltött közel két hét alatt (az egyik étteremben a mellettünk lévő asztalnál egy teljes sertésbordát hoztak ki a férfinak, nagyjából annyit, mint amennyi hús a családunkban egy hét alatt fogy el, arra fogadtam, hogy nem bírja majd megenni – de bizony, elfogyott, és a saját vacsorájával végezve még a felesége tányérjából is szedett magának... vagy a bostoni hotelben csak műanyag tányérok-poharak-bögrék-evőeszközök voltak a reggelihez, nagyjából 15 perc alatt megtelt három óriási kuka műanyaggal és még több ételmaradékkal a vendégek után; fájt a szívem az óriási pazarlás láttán).

Béreltünk egy autót (még itthon lefoglaltam egy Ford Focust, a reptéri ügynök kinevetett, és felelőtlennek nevezett, hogy egy ennyire "picike" autóval akarunk a négyórányi útra lévő Bostonba menni, de végül nem sikerült a 150 dollárral drágább amerikai-óriás autóra rábeszélnie; figyeltem egyébként a meggyőzési technikáit, mindenféle befolyásolási eszközt bevetett!). A GPS-nek hála "kicsi" kocsinkkal bejártuk Manhattan egy részét, parkolóhely hiányában csak autóból szemeztünk az Empire State Buildinggel, aztán sétáltunk a Szabadság-szoborhoz közeli parkban (ahonnan nagyjából kisujjkörömnyi méretben látszik a szobor, és ahol utánozhatatlan hanglejtéssel kiabált "hello guys"-szal akartak minket rávenni a szorgos árusok a hajójegyvételre), megnéztük a Wall Street bikáját (a farkasát nem találtuk), a bikával bátran szembenéző kislány azóta eltávolított szobrát, az elképesztő-ijesztő-emlékeztető-figyelmeztető Ground Zero-t, egy Trump-tornyot (de nem Azt), és a szakadni kezdő eső elől a kisautónkba menekülve megindultunk Boston felé. Annak nagyon örültem, hogy repülő helyett autóztunk, hiszen így láttuk a vidéki(bb) Amerikát is, és több államon is áthaladtunk.

Annak ellenére, hogy április legvégén érkeztünk Bostonba, összefagytunk: mínusz két fokban érkeztünk meg, az ismételten az európai árakhoz viszonyítva igen drága, de újfent ablak nélküli hotelszobánkba (szinte már azt éreztem, az ablak valamiféle luxustermék a szállodákban: sem az első, New York-i, sem a bostoni, csak a későbbi, négycsillagos hotelben volt a szoba tartozéka ablak, szóval ezen a helyen is mehetett állandóan a légkondi, hogy egyáltalán levegőhöz jussunk...). Nem volt komfortos, meg kell valljam. A bostoni belvárosban és a tengerparton sétáltunk, megkerestük a bostoni teadélután emlékművét, de nem tett rám túl kellemes benyomást a város, ezt persze minden bizonnyal a majd-megfagyok-április-végén-amikor-otthon-már-ujjatlanban-járunk-fúj-a-szél-de-nagyon érzés nagyban befolyásolhatta.

A konferencia megelőző estéjén a szervezők estélyén vehettünk részt: a bostoni egyetem dékánja korábban kiköltözött a Bostont átszelő Charles folyóra tekintő, egy toronyház sokadik emeletén lévő, fantasztikus kilátással bíró reprezentatív helyiségegyüttesből, amelyet most efféle remek események helyszínéül használnak. Itt megismerkedtünk a konferencia szervezőivel és további résztvevőivel, a szekcióelnökünkkel; igazán kellemes, hangulatos este volt. 

A konferencia két és fél napja volt a legjobb az egész, több mint tíznapos utazásban. A bostoni egyetem "The Castle" nevű épületében (érdemes megnézni, nem túloznak a képek) volt a tanácskozás, amelyet videoközvetítettek is (anyukám élőben nézte itthonról az előadásomat, legalább ő, ha más nem is :)). A "kastély" név ténylegesen megillette a 20. század elején épült, egyébként tragikus legendával övezett épületet: egy gazdag üzletember építtette a lányának, aki európai nászútra ment az újdonsült férjével, és éppen a Titanickal akartak visszautazni Amerikába. Soha nem tértek haza, az ízlésesen megépített lakot sosem használták. A gyászoló apa így azt a városnak, azon keresztül az egyetemnek ajánlotta fel.

A konferencia tanulságos volt, és a sok közösségi alkalom (fontos!) kiváló lehetőséget teremtett a kapcsolatépítésre, networkingre, szakmai beszélgetésekre. (A szervezők erre is gondot fordítottak, nem úgy, mint egy másik, ugyancsak nemzetközi konferencián, ahol az időkihasználás érdekében este tízig [sic!] voltak konferencia-előadások, amelyek után mindenki iszkolt a szobájába, és nem jutott sem idő, sem energia a konferenciák lelkét adó személyes, továbbmutató beszélgetésekre.) Szóval nagyon jó, azóta is továbbélő szakmai beszélgetések kezdődtek itt el.

A tanácskozás első estéjén a rendezvényt támogató francia konzulátuson láttak minket vendégül, a fogadás kellemesen-lazán franciás volt (csak az az odaút ne lett volna, csak azt tudnám feledni: egy órán át ültem lekapcsolhatatlan, durva ventilátoros, a kinti nagyjából 18 fokot a buszban 14 fokra hűtő légkondicionáló alatt; ez lett a vesztem). Utána pedig hihetetlen élmény volt a Bostonban élő magyar hálózatkutatóval, Barabási Albert-Lászlóval találkozni, aki Boston egyik legmagasabb épületének (még guglizom, melyik volt az) körpanorámás éttermében vendégül látott minket, magyar ismerőseit egy bostoni specialitásra, a clam chowderre. Igazán jót beszélgettünk, és még a Barabási-labort is megnézhettük, saját, privát vezetéssel. Ki mondhatja el magáról, hogy Barabási személyesen vezette körbe a híres hálózatkutató laborban éjjel 11-kor?

Másnap volt az előadásom, szokásommal ellentétben még izgultam is, de szerencsére remek visszajelzéseket kaptam a magyar álhírek nyelvi és nem nyelvi jellemzőit felvonultató prezentációmra. Aznap este egy tengerparti, herkentyűs étteremben vacsoráztunk, nagy örömömre.

A konferencia végeztével indultunk tovább New Havenbe, a Quinnipiac-egyetemi partnerünkkel és családjával találkoztunk (köszönjük a kedves vendéglátást, Chris és Emese!). Körbejártuk a Yale lenyűgöző kampuszát, esti és nappali fényekben. Csak az a baráti figyelmeztetés volt az ijesztő, hogy a Yale és a belvárosi hotelünk körüli tízpercnyi sétával megtehető körön kívül ne menjünk, mert nem megfelelő a közbiztonság... A connecticuti tiszteletbeli magyar konzullal, a Quinnipiac Közép-Európáért felelős professzorával körbejártuk a Quinnipiac kampuszát. Volt néhány perc, amikor olyan egyetemet láttunk, mint amilyeneket az amerikai filmek mutatnak: a centiméterre pontosan egyenesre nyírt, ragyogóan zöld füvön diákok tanulnak, kacagnak, elfut egy diáksereg tornaórán, egy tanár az őt követő hallgatóknak magyaráz, mindeközben csodálatosan süt a nap, és mindenki mosolyog. Még nevettünk is, mintha megrendezett jelenet lett volna a látogatóknak (nem volt az). Találkoztunk kint élő magyar diákokkal, meglátogattunk egy amerikaipálinka-üzemet és Hamdenben egy jogi irodát.

Az utolsó New Haven-i napon kezdtem olyan beteg lenni az állandóan fagyasztó légkonditól (és a mindenütt kérdés nélkül jéghideg és/vagy jéggel felszolgált víztől), hogy a hotelbeli reggelinél fel sem bírtam állni, meg is kérdezte az egyik felszolgáló, jól vagyok-e (szerintem azt hitte, megvertek...). New Yorkba visszafelé még bírtam enni (utána már szinte semmit) egy fantasztikus mexikói guacamolét.

Két napot, egy éjszakát töltöttünk egy kedves barátunk lakásában még New Yorkban, innen már csak homályos emlékeim vannak a láz miatt, az biztos, hogy óriásit sétáltunk a Central Parkban, jártunk a Times Square-en, mászkáltunk az Upper East Side-on. Itt már 32 fok volt (így a tíz nap alatt a télikabáttól és csizmától kezdve a nyári ruháig és szandálig mindent felvehettem). Ami meg szinte elképzelhetetlen volt számomra: már csak a reptérre tartó taxiból láttam, hogy alig egy kilométerre a "puccosabbnak" mondható belvárostól már az ugyancsak a filmekből ismert, összefirkált falú, gengszterraptől hangos (tényleg!) Harlem következett. Majdhogynem öröm volt a két napig hallgatott állandó dudálás és szirénázás után a repülő duruzsoló, de nem tolakodó zaja. Szerencsére éjszaka repültünk Berlinbe, így a jet lag sem volt olyan borzalmas (főleg hogy a hazaérkezés utáni, szerencsére a május 1-jével meghosszabbított hétvégére eső két napot lázasan átaludtam).

Bizony a csúnya megfázás még négy hónappal később is "visszaintegetett" vagy még inkább beintegetett: utána egész nyáron nem bírtam elviselni a légkondicionálót és a jeges italokat...

Nagyon ambivalens volt hát ez az út, ezért nem a szokásos überlelkes, hurráoptimista lett a beszámoló: volt egy szakmai szempontból továbbmutató, tanulságos és kiváló hangulatú konferencia, sok kellemes találkozás régi és új ismerősökkel – és egy étkezési kultúra, egészség, környezettudatosság, élhetőség szempontjából teljesen lehangoló, sőt elriasztó környezet. Egy Mikes-allúzióval: Úgy szeretem már Amerikát, hogy el nem feledhetem Európát.

 

 

 bar boston-newyork

 

 

 

 

 

Módosítás dátuma: 2017. augusztus 21. hétfő, 23:00
 

Keresés

Google-ajánlat