Motiválnak-e a motivációs képek?
2019. január 13. vasárnap, 15:09

Új cikkem jelent meg angol nyelven a közösségi médiában terjedő motivációs üzenetekről/képekről.

A tanulmány magyar összefoglalója:

A közösségi médiában terjedő motivációs üzenetek jellemzően egy idézetből és egy hozzá illeszkedő képből épülnek fel, felvállalt céljuk a szemlélőjük elgondolkodtatása, számára lelki segítség nyújtása (és ezáltal a tartalom terjedése a közösségi médiában). A tanulmány három hipotézisre épít, és két módszert, a kérdőívezést és a tartalomelemzést ötvözi. (1) A közösségi médiában új és meglepően nagy hatóerővel bíró kép-szöveg kombinációk, a motivációs üzenetek manipulálják a közönségüket. Alkotóik bölcs, megbízható identitást képesek alkotni maguknak, ezáltal pedig influenceri szerepre és a közösségi médián túli előnyökre tesznek szert. Ez igaznak bizonyult. (2) Az internetes tartalomgyártás alapszabálya szerint a verbális és vizuális történetmesélés a fontos a sikeres online tartalom megalkotásakor. Ez a vizsgálat azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy – bizonyos körülmények között vagy sajátos életszituációban lévő célközönség esetén – a verbális és vizuális semmitmondás is lehet hatékony, viralitást célzó stratégia. Ez egyértelműen új eredmény az internetes tartalomgyártással kapcsolatban. (3) Feltételeztem, hogy a felhasznált képek ugyanolyan erővel bírnak a közönség megnyerésében, mint a képeken szereplő szövegek. Ez ugyancsak hamisnak bizonyult: a képek ebben az esetben nem érvelnek.

 

A teljes szöveg elolvasható az Academia.edu oldalamon:

Veszelszki, Ágnes 2019: Do Online Motivational Messages Tell a Visual Story? In: András Benedek / Kristóf Nyíri (eds.): Vision Fulfilled. The Victory of the Pictorial Turn. Budapest: Hungarian Academy of Sciences / Budapest University of Technology and Economics. 215–226.

 

A kutatásnak megjelent egy jóval bővebb, kifejtettebb változata magyar nyelven:

Veszelszki Ágnes 2018: Kit és mire motiválnak a motivációs üzenetek? Az online inspirációs tartalmak kommunikációs szerepe. ME.DOK: Média – Történet – Kommunikáció XIII/4. 2018/4: 41–57.

 

Keresés

Google-ajánlat