Hamupipőke a 21. században
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit nevelőszülőkhöz adott a gyámügy. A nevelőszülei nem szerették, a mostohatestvérei pedig csúfolták származása miatt. Míg ők naphosszat a plázákban korzóztak, szegény Hamupipőke otthon gürcölt. Napjai egyhangúan teltek: főzött, mosott, takarított. Egy nap azonban vasalás közben közszolgálati tv-csatornára váltott, és különös indíttatást érzett, hogy telefonáljon az éppen folyó műveltségi vetélkedőbe. Családja legolvasottabb tagjaként játszi könnyedséggel oldotta meg a szókirakó rejtélyét, melyen oly sokan elbuktak már. Nyereménye egy szombat esti páholyjegy volt az Operába, a Nabuccóra. A szomszédoktól kölcsönkapott estélyi ruhában tündökölve vonult az Operába, ahol egy jóképű kultúrantropológus mellé szólt a jegye. Az előadás szünetében beszédbe elegyedtek, és a fiatalember hamar felfigyelt Hamupipőke érett gondolkodására. A fiú elkérte telefonszámát, de mivel szegénynek nem volt saját mobilja, nevelőanyukája számát adta meg. A kultúrantropológus hamarosan jelentkezett, és egy ösztöndíjat ajánlott Hamupipőkének. Nevelőanyja azonban nem akarta átadni az üzenetet, de végül az antropológus a tudakozó segítségével kiderítette Hamupipőke címét, és személyesen kereste fel a lányt. Hamupipőke azóta a disszertációján dolgozik…
(Papp Réka Kinga, Bagi Orsolya, Veres Katalin és Zelenka János 2009)