Kassa, Rozsnyó, Eperjes és Komárom... Na majdnem, de nem.

Hetedikes koromban Mester Sanyi bácsi felvidéki vártúrát szervezett nekünk. Most, húsz évvel később annak a túrának egy részét jártuk végig, mini csillagtúraként, kassai központtal.

Kassa (nagypéntek, nagyszombat, húsvét vasárnap és hétfő miatt is) eléggé csöndes volt, szinte minden zárva, az éttermek (elképzelhető, hogy egymás között felosztva a napokat) a négyből egyik nap voltak nyitva, szerencsére felváltva. Kulcsszó: zatvorené... A szállásunk az orsószerűen kitáguló, majd összezáródó főtértől néhány perc sétára volt, így a Szent Erzsébetről elnevezett dóm dominálta teret minden nap láttuk, sokszor. Első nap feltérképeztük a várost: megnéztük a dómot, körbejártuk az éppen felújítás alatt álló színházat (sajnos az ünnep miatt éppen szünet is volt), megtaláltuk a szovjet emlékművet (érdekes, sokkal több orosz emléket találtunk a városban, mint magyart), benéztünk a domonkos, a ferences (itt volt magyar mise) és a református templomba, végigsétáltunk a kihalt kézművesek utcáján. Ennek a koncepciója remek lenne, 2013-ra, Kassa kulturális fővárosi évére készült el a hosszúkás főtérrel párhuzamos utcácska, amely kézműves termékeket árul, de inkább árulna. Van benne kovácsműhely, több sörfőzde, kávézó, bőrdíszműves, de mind zárva, persze az ünnep miatt, de mikor kiránduljon az ember, ha nem munkaszüneti napon? De talán ez kevésbé zavart volna, ha nincsenek az egy-két maradék példányból láthatóan jópofa, a különböző mesterségeket a járdán jelző alumíniumtáblácskák felszedve-ellopva, úgy, hogy még a ragasztó is látszik, a viszonylag frissen felújított, régi időket idéző házak graffitivel végigfújva, a nem is olyan rég rendbe tett épületek már most potyogó vakolatukkal elhanyagolva. Ez az élmény határozta meg az ott töltött néhány napot: a dekadencia, a közeli aranykor gyors és látványos letűnése.

Másnap Eperjesre mentünk át. A vonat- és a mellette lévő buszállomás riasztóan ocsmány, meg is ijedtem, nem efféle emlékeim voltak Eperjesről. A főúton besétáltunk az óvárosba, út közben megnéztük a térség legnagyobb görögkeleti templomát és a hozzá tartozó teológiai fakultást. Az óváros tényleg szép, bájos a templom köré épített színes házacskáival. Itt mintha nagyobb lenne a rendezettség, mint Kassán. A főtér közepén álló templomot megnéztük, ám a nagy séta tervét a szakadó eső megtörte. Az eső elől egy belvárosi kávézó védettségébe menekültünk, és onnan figyeltük, ahogy mintával hímzett, hófehér kendővel letakart kis kosárkában viszik a zuhogó esőben szentelésre a friss tojást, sonkát, kolbászt a templomba. Jöttek kicsik, nagyok, öregek és fiatalok (még egy diszkókirály küllemű, divatosan felnyírt hajú 17-18 éves srácot is láttunk kis fonott kosárkával a templomban imádkozni, ráadásul egyedül jött... nem minden a küllem, ugye). Volt az egész közösségi vonulásban valami megható, még ha csak a kávéház üvege mögül szemléltük is. Még két templomot megnéztük, nem templomtúrát terveztünk ugyan, de semmi más nem volt nyitva, illetve sehol nem volt történés. Csicsogó cipőben tempóztunk a vonathoz, hogy visszatérve a hotelbe rég nem játszott társasjátékokkal szórakoztassuk magunkat. A kihaltság annyira érezhető volt, hogy még a múzeumok is bezártak, ezt már Kassán tapasztaltuk, hogy a Rákóczi-féle újjáépített Rodostó-ház sem volt látogatható: egyébként is csupán 13 és 16 óra között van nyitva ebben az időszakban, de ezen a hétvégén még akkor sem. Ugyanígy a hotelünktől egy sarokra lévő Kelet-szlovákiai múzeum, s ugyanígy az összes galéria. Ha ezt az út tervezésénél tudtam volna...

A vonatok feltűnően pontosak, percre pontosan indulnak és érkeznek, megnyugtató és kiszámítható érzés, ezért is mertünk egy két átszállásos túrára vállalkozni az egyébként Kassától csupán 78 kilométerre fekvő Bártfára (szlovákul Bardejov, németül Bartfeld). Évekig az említett felvidéki vártúra után Bártfa volt a kedvenc városom, kicsi ékszerdoboz a hegyek lábánál (aztán jött a többi, Düsseldorf, Porto, Róma, és valamikor elfelejtettem a kedvenc városokat számon tartani). Itt is felkészültem a csalódásra, ami Kassán és részint Eperjesen ért, de szerencsére feleslegesen. Rendezett, tiszta, különleges -- nem hiába a világörökség része az óváros. A várfal mentén, csigavonalszerűen közelítettük meg a belvárost, a Szent Aegidiusról (most tudtam meg, hogy ő és St. Giles egy és ugyanaz) elnevezett templom uralta főteret. Még mindig lenyűgöző. Körbejártuk az óramutató járásának megfelelően és azzal ellentétesen is. Egyszerűen szép. A színes, ápolt házakat még a modern üzletek sem csúfítják el (nagyon). A főtér közepén, a templom mellett áll a régi városháza (ma múzeum, persze zárva), külleme, mintha egy német kisvárosban lettünk volna. Meglepő, mennyire nem ismert ez a harmincezres, Kassától alig nyolcvan kilométerre északra található kisváros: a szálloda magyarul beszélő recepciós kislánya kérdezte reggel, mit tervezünk aznapra, mondtam, megyünk Bártfára vagy ha úgy jobban ismeri, Bardejovra, és kissé elhűltem, amikor megkérdezte, hogy az valami rendezvény-e.

Rozsnyó lehetett volna még a negyedik napi program, de bő egy óra vonatútra volt, és estére úgyis három és fél órás vonatút állt előttünk, úgyhogy inkább a Kassától tíz kilométerre lévő állatparkban töltöttünk a hétfőnket. Az állatkertbe a vasútállomásról induló helyi busszal lehet körülbelül fél óra alatt kijutni (de jegyautomata csak az állomáson van, az állatkerti végállomáson nincs, lehet sms-ben jegyet venni, de csak szlovák mobilról, szóval visszafelé eléggé bajban lettünk volna, ha nem segít ki, persze a megfelelő pénzösszegért, két nyomtatott jeggyel egy helyi páros). Az állatkert elején kissé megrémültem, viszonylag kicsi, panellakás küllemű (tényleg! volt lakótelepi ajtó és lakótelepi fürdőszobaablak) ketrecekben voltak az állatok, néhány majom, és a terráriumban egy szabadságharcos kaméleon folyamatosan az üveget kaparta. Szívszorító volt! Aztán továbbsétáltunk, és szerencsére ott már nem volt ennyire riasztó a hely-helyzet, persze ott sem természetes, hogy állatok karámban vannak, de legalább a medvéknek, a farkasoknak, a bivalyoknak, antilopoknak stb. is volt fél-fél domboldaluk. Óriási a park, és gyönyörű a kilátás a hegyekre.

Kulináris szempontból is elégedettek lehetünk: kóstoltunk helyi specialitásnak számító kacsamellet erdei gyümölccsel sütött almával, marhaszeletet ragus knédlivel, helyben főzött Luxor barnasört, na meg becherovkát, slivovicát és borovickát. Persze mindenből keveset és mértékkel.

A szállodában búcsúzóul kaptunk húsvét hétfőjén egy nyulas csokis, színes szalaggal ellátott korbácsos húsvéti csomagot, jóleső figyelmesség volt!

Ezután egyáltalán nem szeretem azt a szót, hogy zatvorené, de összességében szép tavaszkezdő kirándulásunk volt!