Érvelési gyakorlat (Szilágyi Ivett, Sitkei Krisztina)
2015. október 26. hétfő, 11:46

Páros munka, tanár szakos hallgatóknak.

A pár egyik tagja a megadott téma MELLETT, a másik pedig ELLENE érvel. Legalább 3-3 érvet kell a felkészülés során összegyűjteni, sorba rendezni. A párnak egy rövid vita után konszenzusra kell jutnia.

 

Témák:

1. A diákok kimehetnek a szünetekben az iskola elé dohányozni.
2. A tanár a tanórán kívül találkozhat a kedvenc diákjaival egy baráti sörözésre.
3. Az osztálykirándulásokon fiúk és lányok aludhatnak egy szobában.
4. A tanár lehet a diákja ismerőse a Facebookon.
5. A dolgozatokban el kell fogadni az interneten használt rövidítéseket (pl. h).
6. Nem szükséges szabályozni a diákok iskolában való megjelenését (pl. rövidnadrág, hajfestés, smink).
7. El kell törölni az írásbeli számonkérést.
8. Be kell vezetni az egyenruha/köpeny viselését minden iskolában.
9. Nem szabad eltérni a tantervtől.
10. Lehet szabadon étkezni a tanórákon.

 

 Hasonló feladat született egy másik hallgatótól is, az ő témái:

11. 9. osztálytól minden tanuló maga állíthassa össze az órarendjét.
12. Minden nap legyen testnevelés óra.
13. Az érettségihez szükséges 50 óra közmunka elvégzése.
14. Tanítsák a főzést az iskolában.

 

 

Keresés

Google-ajánlat