Az egyik dokumentumban szövegek, a másikban képek vannak Petőfi Sándorról, vagy valamilyen módon kapcsolatban állnak vele. A résztvevők kettesével húznak egy szöveget és egy képet. Kérdésekre kell válaszolniuk.

1. Milyen valóságot teremt meg a szöveg és a kép? Milyen igazságtartalmakat akar elhitetni? Írj rövid, tőmondatnyi állításokat!
Pl. Petőfi Sándor vidám ember volt.

2. Mik jelennek meg értékként a szövegben/képen (ha van ilyen)?
Pl. Fontos a Petőfiről való tudásunk bővítése.

3. Milyen érveket hoz a szöveg/kép az előbbi két kérdésben?

4. Milyen ideológia/irányzat "terméke" lehet a szöveg?

5. A kép és a szöveg egy diskurzusba tartozik? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?

Képösszeállítás

„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai

A PIM új Petőfi-kiállítása

Ki ne ismerné Petőfit? És lehet újat mondani róla? Az NKA Felemelő századcímű sorozata keretében megnyíló kiállítás eddig ismeretlen kéziratokkal, képekkel, személyes tárgyakkal tesz kísérletet a sikeres, fiatal költő alakjának megrajzolására.

Az életpálya izgalmas döntéshelyzeteit, tipikusságát és szabálytalanságait követhetjük nyomon: a szülői ambíciókat és elvárásokat, a kalandos tanulóéveket, a „kóbor” hivatásokat, a kiskatona, a vándorszínész hányattatásait, a házaséletre készülő fiatalember dilemmáit. A kiállítás tengelye Petőfi berobbanása a fővárosi irodalmi életbe: neki sikerül elsőként független írói egzisztenciát teremtenie. Az életművét tudatosan építő alkotót ebben segítette költői imázsa alakításához választott, akkoriban szokatlan eszközkészlete: öltözködése, feltűnő gesztusai, formabontó szerepversei. Az életút fordulópontjain olvashatók Petőfi „kihágáslistái”, azok az állomások, amikor a társadalmi normáktól eltérően, különböző hivatalosságokkal ütközve egyedi, értékcentrikus tettekkel veszi kézbe sorsának irányítását váratlan, tragikusan korai haláláig. Az iskolás korosztály és a felnőtt látogató számára egyaránt ajánlott kiállítás látványos, multimédiás eszközökkel hozza közel a korszak légkörét, szereplőit, a rendkívüli életpálya fontos pillanatainak hangulatát. A látogatók okos telefonra (Android és iPhone operációs rendszerre egyaránt) készített alkalmazást is tölthetnek le telefonjaikra, mely egyaránt tartalmaz hang és képi információt a tárlatról.

Jókai Mór március 15-ről

„Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja, meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarát. Egy reggeltül estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs, mentünk a nap fátuma elé, Petőfivel.”

Mikolás Miklós: Segesvártól Barguzinig

Újabb szempontok és eredmények Petőfi-ügyben /részletek/

[…]Az osztrák hadseregnek való kiadatás az ő esetében azonnali halálos ítéletet és kivégzést jelentene, így nem maradt más választása, mint hogy származását, nevét, költői hivatását vállalva, arra hivatkozva, hogy a harcokban nem vett részt - az orosz biroda­lomtól menedékjogot kérni.

Hogy ez nem illik jelleméhez? - Aki figyelmesen elolvassa feleségéhez, Júliához Marosvásárhelyről írt, 1849. július 29-én kelt utolsó levelét, az aligha vonja kétségbe, hogy Petőfi ebben a válságos időszakban jobban ragaszkodott életéhez és szeretteihez, mint valaha, s a túléléshez elvei­nek megtartása mellett mindenkinek joga van. Gondoljuk meg: az átélt szörnyű megpróbáltatások ellenére fiatalsága reményt nyújtott arra, hogy néhány év múlva megérheti családja és a haza sorsának jobbra fordulását; az Öngyilkosság pedig csak az önma­gukkal végképp meghasonlott gyengék vagy az életunt fanatikusok mentsvára.. .

Úgy véljük, ideje hangsúlyozni, hogy:

1. Petőfi az egyetemes magyar kultúra egyik legkiemelkedőbb, zseniális alkotójaként ugyanúgy megérdemli, hogy hamvai hazai földben nyugodjanak, mint más, száműzetésből hazahozatott nagyjaink: Kossuth, Rákóczi, Bartók, stb.

2. Az az álláspont, hogy bár­melyik tudósunk, írónk, művé­szünk életének valamely szaka­sza kutatásra alkalmatlannak vagy éppen tilos területnek minő­süljön azért, mert a vizsgált személy „személyiségváltozáson" ment keresztül a kérdéses életpe­riódusban - elvi és gyakorlati szempontból egyaránt tarthatat­lan. Vajon kinek jutna eszébe pl. Széchenyi, Munkácsy, Semmelweis, Ady stb. életrajzából egyszerűen kitörölni, elhagyni, azokat az éveket, amikor már munkaképtelen roncsemberek vol­tak; illetőleg Kossuth vagy Rá­kóczi életének törökországi szakaszát „diszkriminálni" azon a címen, hogy szabadsághősök so­hasem válhatnak zsarnokok „vazallusaivá”?

'3. A mondottak persze érvé­nyesek Petőfire is, kiegészítve azzal a szemponttal, hogy az ő esetében a szibériai „epilógus" eleve való elutasítása különösen igazságtalan volna. - A fentiekben láttuk ugyanis, hogy a költő semmi­képpen nem tehet erről a szörnyű törésről, amelyet a barguzini száműzetés jelenthetett az életében, hiszen a segesvári csata estéjétől kezdve egy percig sem lehetett ura saját sorsának.

Mindezeken túl szembe kell néznünk azzal a kérdéssel, hogy nem lenne-e káros nemcsak irodalomtörténetünk egészére, hanem ezen belül perspektivikusan magának a „Petőfi-tudománynak* a képviselőire is, ha elszalasztanánk ezt talán utolsó alkalmat a Petőfi-rejtély végleges, minden érdekelt szakember számára elfogadható megoldására és a Petőfi-hamvak hazahozatalára?

A magyar"népnek Petőfi iránti sóvárgása valóban csillapítha­tatlan) s ha a fenti kérdésekre nincs megnyugtató válasz, akkor nem lehet gátat vetni a szinte periodikusan ismétlődő legenda-gyártásnak, a dilettantizmus újratermelődésének, a Petőfi-kutatás fokozódó tekintélyvesztésének.

Kormorán együttes: A költő visszatér

Európa közepén élt valahol egy nép, hol felszántva a határ, hol végtelen az ég
Nem kívánt mást, csak saját hazát, hol övé a dal, s a szó,
Hol aranyból, sárból születik majd, tudós és álmodó

Európa közepén nincs többé haza, kerékbe törte vágyait gyilkosok hada
Gyűrű fogta szegény magyart, folyt, csak folyt a vér,
Vértanúkról szól e dal, s tán nincsen más remény

2x Csak a költő, ha visszatér, a költő ha visszatér, Míg a földön ember él, a költő visszatér
Hol ember él, hol ember fél, a költő visszatér, Hol magyar él, hol magyar fél, Petőfi visszatér

Míg a földön ember él, a költő visszatér, Míg magyar él,míg ember fél, a költővisszatér
Hol ember él, hol ember fél, a költő visszatér, Hol magyar él, hol magyar fél, Petőfi visszatér

Míg a földön ember él, a költő visszatér, Míg magyar él,míg ember fél, a költő visszatér
Míg a földön ember él, a költő visszatér, Hol magyar él,hol ember fél, a költő visszatér

Csak a költő, ha visszatér, a költő ha visszatér, Míg a földön ember él, a költő visszatér
Csak a költő, ha visszatér, a költő ha visszatér, Míg a földön ember él, a költő visszatér
A költő visszatér…

Petőfi Sándor Emlékbajusz verseny

Légy részese jelen korunk művészeti forradalmának!

Mutasd meg, hogy Te is lehetsz akár Petőfi!

Legyen tied a legjobb arcszőrzet installáció!

A Tele-Szubjektív Művészeti Egyesület ismét birtokába veszi a Tűzraktér-t, és több helyszínen, különböző programokkal várja a vasárnap délelőtt/délután ráérő forradalmi ifjakat. A lényeg a kreativitás, növessz, vagy ragassz bajszot és versenyezz az első helyezésért!

Kibontakoztathatod kézműves tehetséged, főzhetsz vagy ehetsz, zenélhetsz vagy zenét hallgathatsz, fiatal alkotók kisfilmjeit nézheted, és később természetesen kezdetét veszi a buli, számtalan koncerttel, DJ-vel!

Március

2009. január 24. 17:38 - mondta […]

Kategóriák: piano Címkék: blog, én, mások, ünnep

Március 15-re műsort kell eszkábálnom, nekem, egyszemélyi felelősnek, és egy nevelési központot bérel ki az iskola, hogy előadhassuk. "Kiemelt iskolai ünnepség" ugye.

Mondhatni, nincs új a nap alatt a témában, szabadság, egyenlőség, testvériség, Petőfi Sándor, Nemzeti dal, Föltámadott a tenger meg a világszabadság. Mit csináljak, ez van. És na, ezek azok a versek, ezek azok az alkalmak, ünnepek, amik kapcsán nem érzek szinte semmit - bár ha ezt mondom, az nem igaz, mert eszembe jut az a végtelen unalom, amit gimnazista koromban éreztem, valahányszor leporolták ezeket az ünnepi forgatókönyveket és a kórus betanulta a Talpra magyart.

Emlékszem, akkoriban egyszer kijött az iskolánkba a városi tévé, megkérdeztek néhány diákot, köztük engem, hogy mit szólok, hogy ünnepelek. Elmondtam, hogy úgy gondolom, manapság ez nem sokat jelent, leginkább mindenki a pihenőnapnak örül. Másnap egy nyugdíjas tanár gratulált a szókimondó véleményhez, pedig egyszerűen csak nem volt kedvem semmit nyilatkozni. Csoda, hogy bevágták.

Most átolvastam vagy 100 "nemzeties" verset, szöveget, írást, ünnepi beszédet, és rádöbbentem, nem találok olyat, amiből az erősen nemzeti érzelmű (hogynemondjam hungarista) diákjaim némelyike ne a "nagymagyarországot", az idegenek kizavarását, meg mondjuk a cigányverést olvasná és hallaná ki.

Itt van például ez:

Enyém egy árva, hontalan magyarság
És emberség. De ezt már nem hagyom! (Juhász Gyula)

Hát ebből a két sorból tőlem tanult interpretációs technikákkal simán kivehető, hogy a cigányok meg a kínaiak kitoltak minket a Kárpát-medencéből meg Gyurcsány is szétlopta az országot, és minden nyáron vonulnak a buzik, úgyhogy jó lesz csőre tölteni a transzparenseket...

Szóval ez van. Ezt tettük magunkkal, ezt tettük a fiatalokkal, elvettük tőlük Petőfi Sándort. Akkor én most mit csináljak? Mit csináljak, amikor az énekszakos kolléga (akinek a segítségéért nagyon hálás vagyok) Koppány dalát és egy Kárpátia opuszt szeretne megtanítani a kórusnak? És mit csináljak, amikor már a legutóbbi népszámláláson sem voltam hajlandó kitölteni a "nemzetisége" rublikát?

Karinthy Frigyes: Így írtok ti – Petőfi Sándor

Született a Nagy Magyar Alföldön, a Kárpátoktól az Adriáig és visszafelé, egy anyától Sorsharag nevű unokafivérével. Húszéves korában bejelentette a sóhivatalnál, hogy mindenkinek szabadnak kell lenni, magyar szabad, osztrák szabad, olasz szabad, német birod. szabad. Később a Magyar Lánccsörgető Egyesület Részvénytársaságnál kapott alkalmazást, mint főcsörgető, majd a Külső Tavaszmező utcában világítási minőségben működött, a szabadalmazott lángelme-égő társulatnál. Számos óriás jelentőségű felfedezést tett, így például ő jött rá, hogy a szerelem sötét verem, és hogy kint egy mezőn az ember jobban érzi magát, mint egy sötét szobában lecsukva fejjel lefelé, összekötött kézzel. "Csatában esem el, mibe fogadjunk" című versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely ígéretét be is váltotta. Másik ígéretét "Szeptember végén" című versében, melyben azt írja, hogy nem csatában fog elesni, viszont nem váltotta be. Szobra a Duna-parton áll, fölfelé tartott három ujjával jelzi a közvetlen alatta állomásozó propellerközlekedés másodosztályú menetdíját: - mások szerint viszont arra esküszik, hogy Ábrányi Emilt nem is ismeri, nemhogy ő szólította volna fel a róla szóló költemények megírására.

Csengey Dénes: Petőfi halála

A Bajkál tó partján,
kint a sekélyben a bokámat megmosom.
A lábbilincs- Vive la republique! -,
még vérzik a nyoma.
Hát mostantól úgy,
úgy leszek végleg, mint magvaszakadt hazám:
e birodalom mélyén
nem fogannak tőlem már új harcok soha.
A torkom szűk, a két bokám véres,
vive la… bilincses, véres.

Szűzanya, úrnőm! Idenézz, és lásd:
a tavon csak a szél fut, a reménység elmerül.
Vive la republique! Nincsen nekem
- vive… csapatom többé.
Szavam sincs, csak sípoló lélegzetem.

Fenyvesek zúgnak,
a szemhatárt elállják, a kiáltást elnyelik.
Majd engem is,
engem is elnyelnek nyomtalanul.
És addig semmi,
addig csak bilincsek, tetvek és őrület,
és orosz feleség,
- Vive la republique! -, és két orosz gyerek.
Ennyi, ennyi a vége.
Ezt, ezt majd tagadjátok el! Vive la…

PETŐFI SÁNDOR

Politikai költészete

[…]A világirodalom egyik legnagyobb politikai költője.[…] Gyorsan végigfutotta a kor eszmei áramlatait, a „nemzeti liberális balközéptől” a forradalmi szélsőbalig, sőt a korai szocialisták kommunisztikus irányáig. […]

Múltszemlélete is a politika jegyében szakadt el a romantikáétól. Ő, szemben Vörösmartyékkal, kevés szépet talált a múltban. A nép ott, úgy látta, szenvedett szüntelen. A királyok, papok, nemesek történelmétől éppúgy megtagadott minden méltánylást, mint mondjuk Michelet. Aranynak azt javasolta, a legjobb királyról sem írjon soha, hisz mégiscsak király volt az. Egyedül a forradalmárokat tartotta költői tárgyra méltónak. […]

[…] 1849 nyarán Erdélybe Bemhez sietett, s a nép költője névtelen tömegsírba hullva esett el. A politikai eszmék, miket képviselt, száműzve lettek hosszú időre, az irodalmi irány azonban, melyet diadalra vitt, a korszak uralkodó iránya maradt.

(Klaniczay Tibor szerk.: A magyar irodalom története)