avagy kihaltak volna a fekete hattyúk?

Nem tudok matematikusul: éppen annyira homályos és misztikus volt Mérő László előadása, mint egy jó szöveges feladat, amit távolról szeretek és csodálok. Miért volt mégis érdekes a közel sem átlagisztáni beszélgetés, és miért volt érdemes a szöveges feladatot közelebbről is megnézni?
Az egész misztikum Nassim Nicholas Talebbel kezdődött. A zajos sikert arató és legalább annyira zavaros könyvének legfontosabb motívuma a fekete hattyú, amely a váratlan jelenéseket testesíti meg, azaz mindent, ami nem középszerű, nem átlagos. Éppen ezért a fekete hattyú szerencsétlen választás, mert a madár Ausztráliában őshonos, ami feltételezi az Extremisztán kultúrafüggőségét, hogy ki mennyiszer találkozik vele. (Tényleg köze lehet hozzá? Vagy ebből a szempontból sem jellemezhető az Extremisztán világa?) Mérő László szerint is probléma van a motívummal, mivel az előismereteinkben (ugyan szintén kultúrafüggő, az eszkimóknál nem feltétlenül) létezik egy kép a hattyúról és az ahhoz könnyedén hozzáadható fekete szín.
Mindenesetre Nassim éppen az ilyen fekete hattyúknak köszönheti szerencséjét és gazdagságát. Az addig a befektetéseiből szándékoltan kicsit-kicsit elvesztő, majd a hirtelen bekövetkező 2001. szeptember 11-nek és a 2008-as világválságnak köszönhetően milliárdossá lett Nassim szerint két világ van: Középisztán = Átlagisztán és Extremisztán.
Átlagisztánra jellemző a konformizmus, a kiszámítható ütemterv, amelyhez elsősorban a biológiai életünket rendeljük (→ Gauss-görbe). Az Esztremisztán közel sem írható le ilyen módon, leginkább a váratlanság és a kiszámíthatatlanság jellemzi (→ Cauchy-eloszlás). Itt az egyik paradoxon: hogyan tudunk bármit is az Extremisztánról, ha az, úgy tűnik, nem határozható meg? Az előadás során is megfejteni próbáltuk az Extremisztánt vagy legalábbis hasonlítani valamihez, amit már ismerünk. De hogyan lehet olyanról beszélni, amit megismerni se tudunk igazán? Nos, egyelőre fogadjuk el, hogy létezik, és hozzá azt is lássuk be, hogy alkalmazkodni képesek vagyunk hozzá: elvégre a tudás konvertálható, és előnyben van az, aki legalább találkozott az ismeretlen-Extremisztán fogalmával.
Ez egyben az előadás tételmondata is: fel kell készülni az ismeretlen és előrejelezhetetlen fekete hattyúkra, és tudatosítani kell magunkban, hogy azok lehetnek pozitívak.
A beszélgetés egy bizonyos részével egyetértek: igen, van extremisztáni helyzet, ez tény. Ugyanakkor mi a helyzet a világvége-tudatunkkal? Az ember mindig is készült az Extremisztánra, jóllehet nem annak, hanem világvégének/katasztrófának hívta, vagy valami hasonlónak. A világvégét hogyan lehet ebbe a modellbe beleilleszteni?
Ugyanígy az ok-okozattal: az előadásból azt vehettük ki: van valami törvényszerűség, hogy mostanában egyre több ilyen jelenség van, noha az Extremisztánnak nincs törvénye, avagy éppen az a törvénye, hogy nincs törvény. Egy középszerű ember pontosan hogyan tud ehhez idomulni, ha csak annyit tudunk, hogy Extremisztán van?
Az előadásnak nem is az volt a lényege, hogy a szöveges feladatnak megoldást találjon, noha az ember várja a lezárást, a kiszámíthatóságot. (Ugyanakkor az első bekezdésben sem az szerepel, hogy „megérteni", hanem az, hogy „közelebbről is megnézni".)
Ezek szerint a fekete hattyúk nem haltak ki, csak alkalmazkodtak a mostani világképhez.