Hirtelen ötlettől vezérelve leutaztunk Abbáziába (Opatijába).

Mintha a háromórás út nem csak térben, hanem időben is elrepített volna minket: a városka szecessziós-art deco épületei és a horvát−magyar−osztrák (és olasz) szó miatt szinte a Monarchiában érezhettük magunkat három napig. Opatija hosszan-keskenyen elnyúlik a tengerparton, mögötte hegy övezik a várost. A Kvarner-öböl kristálytiszta, Adria-kék vize, a jó levegő miatt nem véletlenül volt Abbázia a huszadik század elejének (is) kedvelt üdülő- és gyógyulóhelye (Ferenc József is szívesen töltötte itt az idejét). Csak néhány, elhagyatott, graffitikkel tovább csúfított vasbeton épület és persze a betonnal lefedett strand emlékeztet a jugoszláv időkre, az ízlésesen színes villák, a sokerkélyes, szecessziós hotelek mind-mind egy jóval korábbi korszakot idéznek. Giccs és bazár persze itt is van, de vannak hangulatos-klasszikus éttermek és stílusos, ücsörgésre csábító cukrászdák-kávézók. A városra a kilátás a vízből a legszebb: látni a domboldalon felfelé a hagyományos szállodákat és a parton a város jelképének számító Leány sirállyal szobrot is.