A keresztény kultúrkörben a főbűnök egyike, negatív tulajdonság, a testi-lelki romlás egyik előjele. Az erényes ember nem rendelkezhet ilyen jellemhibával. A lustaság kitúr a saját életünkből, ránk telepszik, bebalzsamoz és felmond egyéniségünknek. Nem engedi végezni mindennapi megunt dolgainkat, csábít a pihenés/szórakozás/alvás/csokievés gondolatával, aztán lecsap és nincs menekvés.

Többféleképpen is lehetünk lusták. Ha felhagyunk szellemi munkák végzésével, nem olvasunk többet, mert belefáradtunk a vég nélküli mondatokba vagy mert nem találtuk meg a szöveg mögötti Nagy Mondanivalót akkor, mikor mi azt gondoltuk. Ha csalódás ér, ha nem úgy teljesítünk, ahogy elvárják tőlünk és elvárjuk magunktól, akkor önvédelemből fedezékbe, passzivitásba vonulunk, elvesztjük érdeklődésünket addig vizsgált területeinktől.

Fizikai síkon is elérhet minket a kivonulás vágya, a kicsit több pihenés, a kicsit több alvás, a csak tíz perccel több ücsörgés a kádban. Igen, ezekre az alkalmakra, személyes ünnepekre szükség van. De mint mindent, a magunk kényeztetését is túlzásba vihetjük, ami viszont megkeseríti az érzést, a létezést nehézkessé teszi. Azon vesszük észre magunkat, hogy nincs kedvünk elmenni otthonról, szinte fizikai fájdalmat okoz a reggeli felkelés, az út a munkahelyre, az utazás, a házimunka, a családtagok, bármilyen kapcsolattartás és feladat, a barátoknak is nemet mondunk. Amennyiben sokáig folytatjuk ezt a magatartást, elmaradnak a meghívások, a legkitartóbb barát sem keres már, mi pedig sajnáljuk magunkat, és szomorúak vagyunk (ami a lustaság két igen kedves ismerőse), mert minket senki nem hív el sehová, a barátaink nem gondolnak ránk, nem szeretnek bennünket. Súlyos esetben akár depresszióba is eshetünk.

Pedig egy gyors és őszinte önvizsgálat során szemünkbe ötlene, hogy mi tehetünk aktuális helyzetünkről. A lustaságunk rendetlen környezetet, elhanyagolt külsőt és belsőt teremtett, ami természetesen lehangoló, gúzsba köt, bénítóan hat ránk. Ördögi kör, amiből nehéz szabadulni, de lehetséges. Lássunk magunk előtt célt, amiért érdemes tenni és mozdulni. Tiszteljük magunkat, ne eresszünk le, ne hagyjuk el magunkat, találjuk meg a helyes arányt pihenés és a tevékenység között. Az önnevelés is jótékonyan hat a lustaság legyőzésére. Mert győzelem ez, saját korlátaink feszegetése és legyűrése. Ahogy Lao-Ce is mondja: „Csak a döglött hal úszik az árral.” Ha belegondolunk, egyikünk sem akar döglött hal lenni.