... internet és média műhely , a Magyar Szemiotikai Társaság és a Kodolányi János Főiskola Kulturális, Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet közös kurzusa a 2014. tavaszi és a 2014. őszi félévben
...
... média TDK-műhely vendége 2013. november 20-án.
A találkozó háziasszonyi szerepét Erős Katalin műhely tagunk töltötte be.
Bár Szabó Márton, az iwiw egyik alapítójaként az előadás elején kikötötte, ...
23.
Iwiw és KIM
(Hallgatóimnak/Kommunikáció: internet és média műhely)
2013. november 20-án 16 órakor Szabó Márton, az iwiw alapítója, a Koin Kft. alapító ügyvezetője lesz a Kommunikáció: internet és média TDK-műhely vendége.
Az esemény moderátora: Erős Katalin műhely tagunk. ...
Németh Luca Anna, az ELTE BTK doktorandája, a Kommunikáció: internet és média tudományos diákműhely alapítótagja 2013. november 18-án Pálinkás József MTA-elnöktől és Szendrő Péter OTDT-elnöktől átvette ...
... 5 milliárd dollár feletti tőkével rendelkező vállalatnak?
2013. november 5-én Mérő László matematikus-pszichológus, az ELTE PPK egyetemi tanára volt a Kommunikáció: internet és média műhely vendége. ...
A Kommunikáció: internet és média műhely a következő félévben ezeket a programokat tervezi:
az első szemeszterhéten: informális félévnyitó találkozó
folyamatosan: kötettervezés, kötetszerkesztés ...
... emlegettem a Netszótárt és a kivitelező Kommunikáció: internet és média műhely t.
A másik előadó Szabó Márton, az iwiw közösségi oldal egyik alapítója volt, aki mobilplatformokról és technikai (neologizmussal: ...
A nyár eleji, még iskolaidőbeli eseményről Lipusz Kinga írt rövid összefoglalót:
„2013. június 12-én, szerdán lehetőségem nyílt egy rendhagyó tanóra keretében bemutatni a Netszótárt, annak elméleti ...
... közösségi oldalon, ahol a megjelent és megjelenés alatt álló tanulmányokból is olvashatók részletek, illetve a kötet készítéséről is megtudhatók műhely titkok.
Series Visual Learning a Facebookon
...
... közre.
Publikációi különböző tanulmánykötetekben és folyóiratokban jelennek meg.
Luca a Kommunikáció: internet és média műhely alapító hallgatói tagja.
A hír forrása: OTDT honlapja ...
Netszótár a 84. ünnepi könyvhéten:
2013. június 7-én pénteken 11 és 12 óra között Veszelszki Ágnes szerkesztő dedikálta a Netszótárt a Vörösmarty téren az ELTE Eötvös Kiadó standjánál. Rajzos ajánlást ...
... BTK KK (műhely találkozó)
2013. július 4. csütörtöktől vasárnapig: Nagyvárad (konferencia)
2013. július 8. hétfő 9 és 17 óra között: ELTE PPK Kazi 213 (alkalmassági felvételi vizsga)
Természetesen ...
33.
Netszógyűjtés
(Hallgatóimnak/Kommunikáció: internet és média műhely)
Legyen Ön is részese a Netszótár-projektnek!
Az ELTE Eötvös Kiadó 2012 decemberében adta ki a Netszótár. @-tól a zukbergnetig című szótárt (http://www.eotvoskiado.hu/nyelveszet/8659-netszotar). Talált ...
...
Safi Gábor Egy geek orvos harca az e-páciensekért. Beszámoló a KIM műhely programjáról A kommunikáció: internet és média műhely 2013. május 2-án megrendezett programjának vendége dr. Meskó Bertalan, ...
2013. május 2-án dr. Meskó Bertalan, a világ első és egyetlen orvosi jövőkutatója lebilincselő előadást tartott a zsúfolásig megtelt könyvtárban egy geek orvos küzdelméről az e-páciensekért.
...
Május 2-án csütörtökön 17.30-tól Meskó Bertalan (Webicina) lesz a Kommunikáció: internet és média műhely vendége. A helyszín szokás szerint a Múzeum körút 4. A épület, 2. emeleti nyelvészeti könyvtár. ...
... imára a munka során a későbbiekben is sort keríthet. A mester hagyományosan fehér ruhában dolgozik, mely a tisztaságot jelképezi. Nők számára a kovácsműhely tiltott terület, hisz a rendszeres menstruáció ...
... a humántudományok vizualizációja címmel tartott Pál Dániel Levente 2013. április 18-án előadást a Kommunikáció: internet és média műhely e féléves második nyilvános találkozóján.
Az előadás kiindulópontját ...
A Kommunikáció: internet és média műhely tagjai, illetve az üzleti kommunikáció előadás külön feladat alapján kiválasztott hallgatói 2013 áprilisában németországi tanulmányi úton vettek részt.
A munka ...
Az országos döntőben sikeresen részt vett a Kommunikáció: internet és média műhely képviseletében Balogh Andrea.
A jelenleg Bécsben ösztöndíjas, KIM-es hallgató Erdei Emese 2. helyezett lett az OTDK-n ...